Az Ispotály- Szárnyak sorsa a “Madarakról, emberségről” c. első rész folytatása. A Mályi Madármentő Állomás a nyári időszakban nagyobb fokozatra kapcsol: beindul a fiókák mentési időszaka, emellett nagy mennyiségben érkeznek hozzájuk sérült állatok, madarak – legfőképpen fehér gólyák, akik folyamatos ellátásra szorulnak.
Periférián: kisebbségben Kárpátalján: A hit e tájon még életet jelent.” A kárpátaljai Czébely Lajos költői sorának történelmi hátterét feldolgozó kortörténeti dokumentumfilm arra vállalkozik, hogy kiássa a múltat, amelynek segítségével átláthatóbbá teheti az ukrán hatalom természetrajzát, hatalmi eszközeinek forrásait, a törvényekkel szétbombázott kisebbségpolitikáját, miközben az ott élő magyarokat a film eszközével is próbálja még erőteljesebb összetartásra ösztönözni.
Szolgálóleányok: Filmemben szülővárosom zárdájának öt idős, jó humorú apácáját mutatom be: Bernadetta, Kerubina, Melinda, Virginia és Emerencia nővért. Ruhájuk bokájukig ér, mosolyuk a fülükig.
Megálló: Csabi Terényben, egy kis észak-magyarországi faluban él. Életét az egyszerű dolgok ismétlődése határozza meg: délben ebédelni kell, pénteken jönnek a kukások, az elhervadt virágokat ki kell cserélni. Az élet körforgásában nincs megállás, de vajon meddig maradhat ez így?
Erdély, a középkori Magyar Királyság keleti fellegvára, amely a történelem során több alkalommal védelmezte a tatár hordákkal, vagy az oszmán hadakkal szemben is Európát. Mégis leginkább Drakula szülőföldjeként ismerik a világon. Erdélynek azonban ez csak az egyik arca.
Szárnyalás: Az életrajzi film végigköveti a nemzetközi hírű motoros műrepülő világ- és Európa-bajnok, Besenyei Péter pályafutását. Az interjúkkal, különleges – eddig nem látott – légi felvételekkel illusztrált összeállítás példát mutat arról, hogy szorgalommal, kitartással párosulva a tehetség milyen magasságokba repíthet egy ambiciózus fiatalt.
Legutóbbi hozzászólások