Ez a történet Makovecz Imre Kossuth- és Ybl-díjas építész Makóra álmodott fürdő komplexumának kiteljesedését mutatja be. A mester több mint 15 évvel ezelőtt tervezte meg a marosmenti város új fürdőjét, melynek 2012-es átadását már nem élhette meg. A létesítmény akkor csak részben épült meg, a tervek egy része a fiókban maradt. Ennek megvalósítására 2021-től kerülhetett sor. A kivitelezők 3 éven át dolgoztak azon, hogy a teljes mű létrejöjjön. A film ezt a hosszú másfél évtizedet öleli fel és mutatja be a különböző állomásokat. Archív felvételeken megidézi Makovecz Imrét, aki az építkezésen többször is járt, beszélnek a tanítványok, akik befejezték az építész munkáját, a fia, Benjamin őszinte érzéseit osztja meg a nézővel, de kivitelezők is beszélnek róla, mennyire nagy kihívás volt ez a munka számukra. Az alkotók három éven át rögzítették a komplexum bővítésének minden pillanatát, így a közönség a kulisszák mögé is bepillanthat, mindezt látványos kameramozgatások és modern technika segítségével.
ALKOTÓK:
Riporter, főszerkesztő, rendező: Dr. Keresztúriné Kisistók Tímea
Riporter: Baráth Réka
Operatőr, vágó: Borka Péter
Operatőr: Miklós András
Ügyvezető igazgató: Makovecz Benjámin
Közreműködők: Makovecz Imre, Gerencsér Judit, Miklóssy Ferenc, Köböcz Árpád, Vanyúr István, Horváth Attila, Zentai Katalin, Csernyus Lőrinc, Horváthné Vejó Veléria, Dr. Buzás Péter, Farkas Éva Erzsébet, Sajtos Lászlóné, Sajtos László, Gál Róbert, Opicz Melinda, Csejtei Erzsébet, Dr. Csákó György
IDŐTARTAM:
23 perc